Mi a titok? Miért van szükségünk titkokra?

Tudtad, hogy csoportos családállításnál fedetten dolgozom, és nem kell megosztanod a többiekkel az életed, vagy azt, hogy mi a problémád?

Mielőtt ezt elmagyarázom, egy kicsit más.

Íme, egy idézet a Neverland elhagyása című filmből:

„A titkok felemésztenek, kiszívják belőled az életet.
Belülről tesznek tönkre, mintha egy részed elhalna.”

 

Mi a titok? Miért van szükségünk titkokra?

Titok = rejtett tény, gondolat, szándék, magyarázat, amelyről senki, vagy csak nagyon kevesen tudnak, és amelynek mások tudomására jutása bizonyos okból nem kívánatos.

Legfőként az a titok, amit úgy gondolunk, (nem úgy érzünk, hanem csak úgy gondoljuk), hogy nem oszthatunk meg másokkal, mert annak valamilyen kellemetlen hatása lenne. Sokszor szívbéli vágyainkkal, vagy már meg is élt vágyainkkal kapcsolódik össze. Olyan gondolataink ezek, amelyekről azt gondoljuk, mások velünk ellentétesen gondolkodnak, megítélnek bennünket. Azt GONDOLJUK, hogy azt nem lenne helyes megélni, megtenni, amire vágyunk, ezért nem is beszélünk róla. Sokszor pedig megtesszük, majd a lelkiismeret furdalásával kell nap, mint nap szem benéznünk. Amikor megtesszük, általában szívből, vagy egyéb életet erősítő vágyból cselekszünk, ami abban a pillanatban felülírja a racionalitást.  Nem felmentésről beszélek, vagy megbocsátásról, hanem arról, hogyan kerüljük el azt, hogy titkok vegyenek körbe minket az életünkben.

Valamilyen társadalmi elvárás, hitrendszer, szülői, családi minta, megszokás adja az indokot arra, hogy dolgokat TITOKBAN KELL TARTANI. Pedig, mennyivel egyszerűbb lenne ÖNMAGUNKHOZ őszintének lenni, és úgy élni az életünket, hogy merjünk a szívünkre hallgatni és vágyaink szerint élni az életünket. Ebben a vágyott utóbb leírt esetben, olyan emberek fognak körbe venni bennünket, akik hozzánk hasonlóak, megértenek minket és előttük nyílt kártyákkal játszhatunk. Ez lehet párkapcsolat, családi vonatkozások, és szélesebb kőrben barátok és munkatársak. Nem arra buzdítalak, hogy holnap menj be a munkahelyedre, állj a terem közepén fel az asztalra és felvállalva vallj szint, szórd a fénybe titkaidat!

Viszont, igen, arra buzdítalak, hogy őszinte szemmel, szívvel keress barátokat, és közösségeket, ahol az lehetsz, aki vagy!

Képzeld, azzal is rendszeresen találkozom, hogy fél valaki például a családállítástól, mert azt érzi, hogy vannak eltitkolni való érzései, gondolatai, amit nem osztana meg másokkal. Ilyenkor legtöbbször ezek a félelmek nem is a saját titkaiból erednek.

Sajnos, sokszor az érzések is társadalmilag vannak megítélve. Az „én közösségemben”, akik eljönnek hozzám, szinte mindenki tiszta szívű, tiszta lelkű emberek, akik nem ítélkeznek. Azért csak szinte, mert vannak néhányan, akik mindig is tiszta szívűek voltak, csak nem merik elhinni ezt, illetve még a régi közösségeik miatt, megszokásból méregetnek J. Ők még úton vannak.

Folyamatosan tapasztalom, hogy én azokra az emberekre hatok, akik hozzám hasonlóan hisznek, bíznak a JÓ létezésében, a JÓ és boldogító életben. A naivságot nem kellemetlen becsaphatóságnak élik meg, hanem nyitottságként a jó áramlására. Ők járnak a klubtalálkozókra, családállításra is, és fantasztikus elfogadó, szeretettel teli emberek. A napokban azt mondta egyikőjük, hogy jönni fog mindegyik találkozóra, eseményre és csoportos állításra, mert fantasztikusan érezte magát, hogy ennyien vagyunk, akik fejlődni akarunk. Eddig úgy érezte, ő a különc és nem értették meg. Abban a családban, közösségben, ahol eddig élt, ő volt a fekete bárány! Ő is ilyen építő és felemelő közösséghez akar tartozni. Örömmel üdvözlöm! J

Tapasztaltam már olyat is családállításon, hogy a hazugság, nem is az egyénhez, hanem felmenőihez tartozott, és ennek az eltitkolt eseménynek hatásait „kénytelen” ő is megélni. Például, dédnagymama félrelépett, és nem dédnagypapa az édesapja a nagyinak. (megvan?) Abban az időben erről nem mertek beszélni, pedig szinte mindig mindenki tudta az igazságot. Egy ilyen szituáció, a ma élő unokára olyan hatást kelthet, hogy nem érti miért, de keresi a félrelépési lehetőséget. Nincs felmentés ilyenkor sem. De nem azon kell gondolkozni, hogy mi legyen a büntetés, hanem azon, hogyan tudjuk tehermentesíteni ez alól a családi minta alól! Érted, hogy milyen fontos RENDE tenni az életünket! Figyelni a szívünkre és a vágyaink szerint, felszabadultan élni az életünket…!

 

Az elején azzal kezdtem, hogy nem kell elárulni csoportos családállításon, hogy min, milyen problémán dolgozunk. Ez úgy tud megtörténni, hogy FEDETTEN – NEM TITOKBAN dolgozunk. Minden állítást úgy kezdek, hogy csak a megbízó (vagyis az állítást kérő, ha akarod akkor Te) tudja, hogy kiket fogunk megjeleníteni, képviseltetni. Akik a segítők, képviselők, ők nem tudják, hogy ők például anyukák, apukák, esetleg éppen a problémát megjelenítő energiák. Persze azért sem, hogy az agyukkal ne befolyásolják az állítás kimenetelét!

Tegyük fel, van egy problémás anyuka szerepkör, amit nem árul el a képviselő, mert nem meri elmondani, hogy anyaként, mennyire utálja gyerekét. Szebben megfogalmazva, egyáltalán nem szerető szemmel látja gyermekét, hanem egy idegesítő kis sírógépnek. Ha nem tudja, hogy ő kicsoda (anyuka szerepet tölt be), bátran el meri mondani, hogy zavarja, sőt idegesíti az a másik… Így a valódi probléma kiderül és könnyen megoldjuk. Érted?

Tehát, fedetten kezdünk, és ha a megbízó azt kéri, akkor a rendberakást is fedetten végezzük. Így nem derül ki, ki kicsoda, mi micsoda. Csak energiák, érzelmek. “CSAK” 🙂 Érted?

A munkát, a családállítás végén meg szoktuk beszélni mi történt, azért, hogy mindannyiunkat építhesse és tanuljunk a világról, az emberi érzésekről (esetleg mások hibáiból, nehézségéből). Ha a Megbízó azt kéri, akkor ez esetben ettől eltekintünk és maradhat az ő privát ügye. A családállítás így is, kimondatlanul, sőt, akár szavak nélkül is  megteszi hatását, működik a jobbítás, és helyre áll a REND! Az értés, megértés sokszor abban segíthet, hogy amikor a későbbi folyamatokban döntenünk kell, visszaemlékezve könnyebben tudunk cselekedni!

Összefoglalva:

A titok nem barátunk!

Barátunk mindenki, aki nyílt szívvel, őszintén, a szeretet rendje, a természet törvényei szerint megéli vágyait és törekszik önmaga és akár mások boldogságára is!

A családállítás egy szuper megoldó módszer, nem kell félni tőle! 🙂

Nagyon várlak, hogy önmagad is megtapasztalhasd!

Az első „vendégeskedésed”, azért hogy megismerd: díjtalan!

Nézd meg kiadás és veszteség nélkül, hogy végre megismerj egy új megoldást a boldogságodhoz! Majd aztán amikor szükséged lesz segítségre, bátran élj a lehetőséggel!

Szeretettel üdvözöllek!

 

Rakovics Éva – családállítást imádó állító 

 

OLVASNÁL MÉG A CSALÁDÁLLÍTÁSRÓL?

RÉSZT VENNÉL SZÍVESEN?

KATTINTS IDE, VAGY CSATLAKOZZ A FACEBOOK OLDALAMHOZ, OTT MINDIG FRISS INFÓK, IDŐPONTOK VÁRNAK!