Hallottam egy új génvizsgálati technikáról, amivel a sportolókat vizsgálják, hogy megállapítsák terhelhetőségüket fizikailag, és mentálisan, ki mennyire terhelhető. Felragyogtam, és szerényen mosolyogtam, hiszen a HR Specialista Módszer – laborvizsgálat nélkül – mindezek mellett, még az intellektuális, azaz szellemi terhelhetőséget, működést is megmutatja. 90-95 százalékos pontossággal megállapítható vele, hogy az illető alkalmas e élsportolónak, vagy csak őrült nehezen érheti el céljait, túlterhelve, stresszelve testét és lelkét vele.

Bárkinek kiszámítható, hogy milyen sportot válasszon a gyermekének, egyáltalán szüksége van e a gyereknek arra a rengeteg foci edzésre, bírja e egyáltalán, vagy csak jó gyereke akar lenni a szüleinek, és apu kedvére igyekszik, apu meg nem valósított álmát beteljesíteni… Megállapítható, hogy kinek mennyi időt, hány órát kell aludnia ahhoz, hogy aktívan élje az életét. Vagy pontosan megállapítható, hogy melyik napszakban, milyen energia bevetésére, illetve felhasználására alkalmas. Csak a fizikai elmozdulásra vonatkozó adatokból következtethetünk, hogy valaki késős típus e, vagy azt is tudhatjuk, hogy kinek lehet szokása, hogy még szólni is elfelejt, hogy megy e, vagy sem egy találkozóra!  Pár hete, amikor a módszer oktatási tematikáját állítottam össze, pihenésként uszodába mentem, az én karakteremnek ez fér bele a sportolás kategóriájába. Nem akartam „dolgozni”, de szinte hangosan nevettem saját magamon, ahogy láttam a körülöttem úszó emberek technikájából, hogy jólesik, azaz természetes e számára, amit és ahogyan csinál, vagy valamilyen „kényszer” hatására cselekszik, mondjuk úgy, kínozza saját magát. Más erőnlét kell egy mellúszáshoz, és más egy gyorsúszáshoz. Van egy karakter, aki úgy érzi önmagáról, hogy állati sokat bír, ezért mint egy olimpiai sportoló ugrik be a vízbe, és lendületéből arra következtethetünk, hogy minimum Európa bajnoki címért indul. Majd egy oda-vissza után, na jóóó, kettő után, bokáig érő nyelvvel, lihegve, de emelt fővel büszkén átül a szaunába maximum 3 percre (mert azt sem bírja), hogy Ő, mára kisportolta magát. Az illető nem terhelhető összességében fizikailag, viszont a „zsigeri” késztetése megvan arra, hogy pillanatok alatt beinduljon és nekiszaladjon a világhódító túrának. Csak nincs hozzá ereje, így első sarkon megpihen. Ez nem jó, vagy rossz tulajdonság, hanem egyszerűen csak egy „vanság”. Ő ilyen és kész. Jó ha tudja Ő is magáról, meg mi is róla, hogy nem terhelhető és nem küldjük el szülőként élsportolónak, vagy főnökként nem „zaklatjuk” délután, mert  Ő csak délelőtt bírja a melót igazán. Tehát, vissza az elejére, ahol kezdtem.

MI, HR SPECIALISTÁK – laboratórium nélkül – MÉG EZT IS TUDJUK!!!! Sőt az érzelmeiről, mentális terhelhetőségéről és gondolkodásáról, szellemiségéről is pillanatok alatt, akár több órás előadást is meg tudunk tartani!